I

 

 A MAGYAR KULTÚRA NAPJA ALKALMÁBÓL 

A tatabányai Sárbeki Általános Iskola telephelye – a 60 éves – Móra Ferenc Általános Iskola alkotóinak közös tárlata

 

Alusán Tódor

Brém Ferenc

Farkas Ervin

Gergely Csabáné

Gíber Lilla

Görgényi István

H. Katona Erzsébet

Horváth Sándor Naplakat

Jenei Gyula

Payer Istvánné

Rucskáné Kóródi Anett

Salló István

Szabó Szonja

Szilágyi Zoltán

Vénusz Szilvia

 

A kiállítást megnyitja: p. Tóth Enikő művészettörténész
 

 

Alusán Tódor

Alusán Tódor két mellszoborral

Alusán Tódor (1913. október 15. Luppa (Temes megye, ma: Románia) – 1994. szobrászművész, festő.

Kisgyerek korában átköltöztek a mai Magyarországra édesanyjával. A tatabányai képzőművészeti iskolában tanult. Fizikai munkásként dolgozott a Cement- és Mészműveknél Tatabányán. A munka mellett festett szobrászkodott. A Bányász Képzőművészeti Szabadiskola oktatási felelőseként tevékenykedett, de amatőr művészként rendszeresen állított ki műveket. Elsősorban mellszobrokat készített.

Alusán Tódor művészetében szimpatikusan keverednek a szocialista és realista motívumok, az amatőr művész egyedi jeleivel.

Alkotásai:

• Kőbányász

A 180 centiméteres alumíniumötvözetből készült alkotás 1947-ben készült, állítólag egy Fiber Péter nevezetű kőbányászról. Alakja terpeszben álló, két kezében kalapácsot tartó, félmeztelen férfit ábrázol, távolba tekintő alakja a szocialista ideált jól tükrözve határozottságot, erőt sugároz.

 

Gyermekei jártak iskolánkba, a két mellszobor az ő ajándékuk.

 

Farkas Ervin

 

1976. december 19-én született Tatabányán. Szegény romacsalád gyermekeként látta meg a napvilágot. Két testvére van. Szülei válása után kisgyerekként állami gondozásba került, ami művészeti szempontból is  nagyban meghatározta további életét. Az általános iskolát a komáromi Feszty Árpád Általános Iskolában kezdte el. 8 éves korában édesanyja és nevelőapja kivette az állami gondozásból és újra szülővárosába Tatabányára került. Itt folytatta tanulmányait a Mező Imre Általános Iskolában. (Ma már Móra Ferenc). Tanárai, közeli barátai korán felismerték tehetségét és arra lelkesítették, hogy folytassa a rajzolást. Életében a festészet, a művészet 13 éves korában vált komolyabbá, de első kiállítása még évekig váratott magára. Az általános iskola befejezése előtt újra állami gondozásba került. Az intézeti lét rendszert, ritmust adott életének, ezért tanulmányi eredményei nagyságrendekkel javultak. Képzőművészeti tanulmányokat szeretett volna folytatni, de nevelői ebbe nem egyeztek bele. Ezért a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola integrált tagozatára jelentkezett s felvételt nyert. Azonban hamar kiderült hogy a vendéglátás nem az Ő világa. Életének 18. évében a szerelem is feltűnt, és első helyre került az életében. Tanulmányait megszakította, és nővéréhez került Mésztelepre. Elég hamar családot alapított, ekkor 19 éves volt, első kiállítása is erre az időszakra tehető. Festészetét kezdetben a szürrealista álomvilág határozta meg, az álomvilág melybe a kegyetlen valós világ elől menekült. Annak a ténynek, hogy romának született mindig is tudatában volt, de népének kultúrája, életképei Mésztelepen ivódtak lelkébe. Mésztelepen kezdte el festeni a roma embereket, mindennapi életüket, örömüket és bánatukat. Naiv képei nagy sikereket arattak, egyre ismertebbé vált. A kiállítást mely sorsdöntő volt 2000-ben rendezte meg a Móri Cigány Kisebbségi Önkormányzat a Lamberg-kastély galériájában. Ami fontosságát adta ennek a kiállításnak az volt, hogy az Országos Cigány Módszertani Központ valamint a Fővárosi Önkormányzat Cigányház szoboranyagával együtt állították ki alkotásait. Ezzel Magyarországon jegyzett festőművész lett. Képei bekerültek a Cigányház közgyűjteményébe. Azóta rendszeres résztvevője alkotótáboraiknak is. A Magyarországi Romaparlament 2002-ben önálló kiállítást rendezett képeiből. Magánemberek, gyűjtők, galériák egyaránt vásárolnak tőle, de álma az, hogy csak a művészetből a képeiből éljen. Csak a művészettel tudjon foglalkozni. A Magyar Kulturális Örökség Minisztériuma valamint a Nemzeti Kulturális Alap szervezésében 2005-ben meghívták Olaszország Lauro városába. Lauro kérésére egy 3x4 méteres falfestményt készített s egy festményét az ottani galéria állandó kiállításon mutatja be. Mivel művészként szükségét érezte, 2007-ben leérettségizett a Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Középiskolában.  Mára öt gyermek édesapja, családjával él Tatabánya Mésztelep nevű városrészében. Itt él és alkot. 

 

 

Gergely Csabáné

  

1945-ben Felsőgallán születtem. Általános és középiskolai tanulmányaimat Tatabányán végeztem. 1966-ban az Esztergomi Tanítóképző Főiskolán szereztem diplomát. Két évig Környén, majd Tatabányán kezdtem tanítani. 1991-ben diplomáztam német szakon. Nyugdíjazásomig németet tanítottam a volt Mező Imre, most Móra Ferenc Általános Iskolában.

 

Rajzolni, kézimunkázni mindig szerettem. A művészetek szeretetét a szülői házból hoztam. Amíg dolgoztam, a család és a munka lefoglalta az időmet. Nyugdíjasként 2005-ben beiratkoztam a Bányász Képzőművész Körbe. Később tagja lettem a Tatai Eszperantó Egyesület Képzőművészeti Csoportjának és a Honvéd Kulturális Egyesületnek. Rendszeresen rajzolunk, ismerkedünk különböző technikákkal. Ezek a foglalkozások sok örömet okoznak. Remélem, hogy képeimmel másoknak is juttathatok belőle.

 

Gergely Csabáné

(szül.: Czermann Antónia) 

 

Gíber Lilla

 

 

 Tatán születtem, itt jártam általános iskolába és gimnáziumba. Középiskoláséveimben Kerti Károly szakkörében rajzoltam. A tanárképző földrajz-rajz szakára jártam Egerbe, ahol Nagy Ernő, Sarkadi Péter és Magyar István tanítványa voltam. Később a média és mozgóképismert tanításához is képesítést szereztem. Szüleim pedagógusok, édesanyám is rajzot tanított Tatán. Férjem állatorvos és tanár, négy gyermekünk van.

1984-ben kezdtem tanítani Naszályon. Közben megszülettek gyermekeink. 2002-től Tatabányán, a Sárberki Általános Iskolában, 2012 szeptemberétől a Móra Ferenc Általános Iskolában is dolgozom, itt rajzot és médiát tanítok.

Kevés szabadidőmben leginkább akvarellfestéssel, akril és olajfestéssel foglalkozom. Ritkábban grafikákat is rajzolok. Csoportos és egyéni kiállításokon szerepeltek alkotásaim. Szeretnék még többet foglalkozni a festéssel, erre leginkább a nyáron adódik lehetőségem. Sokat tartózkodom a szabadban, a természetben, időm egy részét kertészkedéssel töltöm. Ilyenkor mindig csodálattal tölt el a természet szépsége és tökéletessége, ahol nyugalom és harmónia uralkodik és ennek a hatása megjelenik bennem. Munkáim mindig a pillanatnyi lelkiállapotomról tanúskodnak.

Sokat köszönhetek édesanyámnak, akinek a munkabírását még ma is csodálom. Az ő példája indított el a pedagógus pályán, ami nem könnyű, de nagyon szép feladat.

 

                                                                                          V. Gíber Lilla 

 

Görgényi István

 

Iskolánk rajztanára volt 1964-1969 között.

           Bányászcsaládban született Bánhidán 1917. február 20-án Benkovics néven. Szákszenden pásztorként, Kispécen cselédként, a kisgyóni bányában csapatcsillésként dolgozott. Az országot járva alkalmi munkákat vállalt.

Magáról így vallott: "Heten voltunk testvérek. Szák-Szend községben pásztorkodtam, a Gyór megyei Kispécen cselédeskedtem, a kisgyóni bányában csapatcsillés voltam". Az országutat jártam, vándorlásaim során mindenféle alkalmi napszámos munkát vállaltam. 1940-ben a főiskola freskópályázatán második díjat nyertem...."

Tehetségét korán felismerték Tatabányán. Jótékonycélú adományok tették lehetővé, hogy jelentkezhessen a négy elemivel a képzőművészeti főiskolára.
Aba Novák Vilmos és Bottka Miklós főiskolai tanárok műtermében fejlesztette rajztudását. A Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula tanítványaként, 1942-ben szerzett diplomát. Sokan festőtársai közül "kis Rudnay"-nak nevezték. Nem Rudnayt utánozta, hanem a nagy mester által teremtett festői iskolát elfogadva alakította egyedi és egyéni hangját. Tanulmányúton volt Bécsben és Münchenben.
Tanulmányai befejeztével visszatért Tatabányára, ahol bányászként dolgozott. Később rajztanárként és grafikusként tevékenykedett. Tanított Szabadszálláson a Petőfi Iskolában, Tatabányán a Mezőben (Ma. Sárberki Általános Iskola telephelye Móra Ferenc Ált. Isk.) és halála előtt a tatabányai Petőfiben. Bekapcsolódott a Bányász Képzőművész Kör munkájába, 1957-58-ban vezetője is volt a szakkörnek. A Művészeti Alap tagja volt.

1973-ban hunyt el Tatabányán.

Görgényi István a forradalom leverése után titokban készítette több száz művét '56-os emlékei alapján. A képek teljes titokban készültek, és elkészültük után a ház pincéjében rögtön elrejtette azokat. A titkosság oka érthető, hiszen a festőre és családjára súlyos retorziók vártak volna, ha fény derül „ellenforradalmi reakciós" tevékenységére.

A művész 1973-ban meghalt, a képeket családja tovább őrizgette, és csak 2006-ban kerültek nyilvánosságra.

 

 

H. Katona Erzsébet

 

 

1942-ben születtem Kisbéren. Az Iparművészeti Főiskola textiltervező tanszékén szereztem diplomát 1967-ben Rákossy Zoltán, Szilvitzky Margit növendékeként.

1969-től Tatabányán képesítés nélküli rajztanárként dolgoztam a Mező Imre Általános Iskolában. 1974-ben Egerben a Tanárképző Főiskolán szereztem rajztanári diplomát. 1982. augusztus 31-ig tanítottam a Mező Iskolában. 1985-ben Tatára költöztünk, azóta ott élek, a festői szépségű kisvárosban, ahol a Bláthy Ottó Ipari Szakmunkásképző Iskolában tanítottam, az Eötvös József Gimnáziumban pedig másodállásban két évig voltam rajztanár.

Festői pályafutásom Tatán kezdődött, a város szépsége adott ihletet első képeimhez. Ekkorra gyermekeim felnőttek, férjem befejezte sportpályafutását, és hosszú kitérő után eljöttek számomra is a boldog alkotó évek.

Képeim elsősorban akvarell technikával készítem, de szívesen festek olajjal, és készítek tollrajzokat is.

 

1993 óta vagyok kiállító művész. 20 egyéni és 58 közös kiállításon vettem részt. Tagja vagyok a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Honvéd Kulturális Egyesületnek és a Tatabányai Bányász Képzőművész Körnek.

 

 

 

Horváth Sándor Naplakat

tanító

A  Móra   Ferenc  Általános Iskola  tanítója, 2001-2006 között,  jelenleg a Sárberki Általános Iskola pedagógusa.  Fő  művészeti területe a dráma és a zene, az amatőr  festészet mindenféle megmérettetés nélküli , mondhatni öncélú kifejezési eszköz számára, mégis minden képnek van üzenete. A kiállított  festményeken  fontos szerepet játszik a fény , és annak tónusai. 

 

Jenei Gyula

 

 

 1934. május 6-án született Hajdúnánáson. Még csecsemő korában, Sárrétudvariba, az édesapja falujába költöztek. Egy kis házban nevelkedett két lánytestvérével, szüleivel és még másik rokon családdal. Alig múlt 5 éves, mikor Pesterzsébetre költöztek, ahol az édesapja a fegyvergyárban kapott munkát. A bombázások után ismét visszaköltöztek a gyermekkori emlékeket őrző falujukba. Közben a férfiakat behívták katonának, ahonnan az édesapja már nem jött vissza. Eltűnt a Don-kanyarban, ütközetben.

A nyolc osztály elvégzése után a berettyóújfalui gimnáziumba vették fel. Jó tanulmányi és sport eredményei után a második évtől kollégista is lehetett. Az iskola elvégzése után a Tanácsnál dolgozott. 1953 őszén bevonult katonának Szolnokra. 1956-ban Kecskemétre helyezték egy harcálláspontra, majd Budapestre a rádióállomás felderítőkhöz, mivel volt rádiótávírász minősítése. 1959 őszén leszerelt. Először a Püspökladányi Járási Könyvtárban volt szervező könyvtáros, majd Sárrétudvariban a Tsz-ben könyvelőként dolgozott.

 A felesége javaslatára szakmát váltott. Az iskolában hiányzott a kémia és a rajz szakos tanár. Így elvégezte Egerben (1964) a technika szakot, majd Nyíregyházán a rajz szakot. A főiskolán kezdődött el a festészet iránti érdeklődése. Később rajzkomplex és  esztétika szakot is végzett. Ő dekorált a faluban az ünnepeken. Sokszor 3X6 méteres transzparenseket is kellett készítenie. Így aztán a tanári pályán maradt. A gyerekeknek rajz-, furulya-, citera- szakköröket tartott. 1960-tól modellező szakkört is vezetett. Több éven át tanította a gyerekeket a repülő- és hajómodellek készítésére. Sok eredményes versenyt is tudhatott maga mögött országos szinten is.

Mindig képezte magát. Festő-és alkotótáborokba járt, ahol neves festő-grafikus művészek tanítottak. És persze állandóan festett, szobrokat faragott. Több kiállításra is beválogattak munkáiból.  Közben két lány született. 1985-től a tatai katonai kollégiumban nevelő, Vértesszőlősön vett házat, ott született meg első unokája. A festést még ekkor sem hagyta abba, saját kiállításai is voltak. Mindig barkácsolt, fúrt, faragott, munkálkodott.

 1988-tól a mi iskolánkban, a Móra Ferenc Általános Iskolában (akkor még Mező Imre Általános Iskola) tanított egészen nyugdíjba vonulásáig. Szeretett itt dolgozni mindig jó kedvvel tért haza. Számos diákot készített fel különböző rajzpályázatokra, modellező versenyekre eredményesen. 1990-ben kiállítást rendeztünk alkotásaiból. Nyugdíjasként is folytatta aktív munkáját, de ekkor már nem az iskola, hanem a négy unoka és a ház körüli teendők kötötték le.

 

2008-ban hunyt el. Munkáját iskolánk tantestülete Móra-plakettel ismerte el, 2010-ben emlékére a tantestület díjat alapított, amellyel az iskola által kiírt megyei rajzpályázaton legeredményesebb tanulót, és a legtehetségesebb rajzkészségű tanulónkat díjazzuk.

 

 

Payer Istvánné

(1923-2008)

 

Payer Istvánné (sz. Telek Mária) 1923-ban született az észak-franciaországi bányavidéken, Courcelles-les-Lens-ban. Elemi és középiskoláit itt Franciaországban végezte - kiváló eredménnyel. Ez a gyermekkori indíttatás Franciaországhoz, a francia civilizációhoz, a francia nyelvhez - mint első anyanyelvéhez - való kötődését életútja folyamán mindvégig meghatározta.

A II. világháború kitörését követően, 1940-ben számos bányászcsaláddal együtt ők is visszatértek Magyarországra.

A háborús évek alatt Budapesten francia nevelőnőként vállalt munkát, szüleit is segítve, miután édesapját letartóztatták és elhurcolták.

A világháborút követően - a „fényes szelek” nemzedékéhez kötődően - 1948-ban a budapesti Pedagógiai Főiskola francia szakán kezdte meg tanulmányait. Miután a francia nyelvszak itt megszűnt, az ELTE Bölcsészettudományi Karának lett hallgatója, s 1952-ben szerzett magyar-francia szakos középiskolai tanári diplomát. Ezt követően a Magyar Rádiónál helyezkedett el, francia fordítóként. Tanári pályáját az 1950-es évek közepén Tatabányán kezdte meg. Férje, Payer István maga is tanár, majd elismert oktatási szakember, az 1969-ben indult megyei irodalmi folyóirat, az Új Forrás alapító főszerkesztője volt -1984-ben bekövetkezett haláláig.

Payer Istvánné induló tanári pályájának meghatározó korszakaként mindig szívesen emlékezett vissza egykori „anyaiskolájára”, a Mező Imre Általános Iskolában eltöltött évekre. 1955 -1967-ig tanított itt, rajzot és - számára is próbatételként- magyart. Sok kellemes emlék fűzte egykori diákjaihoz és kollégáihoz. Ugyancsak ekkoriban került kapcsolatba a nagyrészt tatabányai művész tanárokból szerveződő képzőművész körrel (Brém F.,Görgényi I.,Sz.Győrffy Kl.,Krajcsirovits H.,Papp A., Szlávik L.).Több ízben is részt vett a kör nyári alkotó táborain és csoportos kiállításain. A festészethez való kötődése, vonzalma mindvégig megmaradt. Nyugdíjas éveiben már több időt szánhatott realisztikus látásmódról tanúskodó festményeire. Így egyéni kiállításokon is bemutatkozott, többek között Tatán (2002), majd Tatabányán is (2004).

1968 – 1982-ig a tatabányai Árpád Gimnázium francia szakos tanáraként számos tehetséges tanítványt nevelt ki. Közülük többen is folytatói lettek francia nyelvtanárként Tatabányán és Tatán is. 1982-től - nyugdíjba vonulásától - sem szakadt el a tanítástól. Nyelvtanfolyamok, fordítói megbízások, valamint tanítványai révén szinte heti órarendbe ütemezte az otthoni „tanév” menetét. Szellemi frissességét mindvégig megőrizte, 84 éves korában bekövetkezett haláláig. Nyugdíjas éveiben többször is ellátogatott franciaországi ismerőseihez, s még halála évében is egy újabb, s talán utolsó kiutazást tervezett. Számára igazi anyanyelve a francia maradt, s a bonyolult magyar nyelvet mindig is franciásan törte. Talán ennek is volt betudható egykori tanítványai és kollégái kedvesen megkülönböztető tiszteletének jeléül a „Madame” megszólítás, sajátos tanári személyiségének örök foglalataként.

 

Rucskáné Kóródi Anett

  

1990-ben végeztem a Móra Ferenc Általános Iskolában, ami akkor még Mező Imre nevét viselte. Jelenleg Győrben élek a családommal. Három gyermekem van, a 7 éves Levente, 5 éves Zsófi és a 3 éves Boglárka. Pedagógus vagyok, Nyúlon a Pilinszky János Általános Iskolában tanítok osztálytanítóként. Most éppen 4. osztályosok a tanítványaim, szeptembertől pedig alighanem 1. osztályt fogok kapni. Emellett felső tagozatban is tanítok, mint rajz szakos tanár.

 

Nemcsak tanítom a képzőművészetet, hanem magam is alkotok. Bár mostanában leginkább mesefigurákat festek a gyerekszoba falára.

 

 

Szabó Szonja

 (1978-2016)

Lepsényi Bálint

Angyallány
Szabó Szonja emlékére

Emberek tömegének
Alkottál képeket,
Melyeket nem alkothat más,
Csakis a szárnyaló képzelet.

Sugárzik róluk 
A derű és szeretet,
Mi egész életedben
Úgy áradt Belőled.

Mióta ismertelek,
Imádtad az életet.
Tudom, hisz’ együtt töltöttünk
Hosszú-hosszú éveket.

Szívemben nem szűnt meg
Irántad SOHA a szeretet.
Ugyan, már nem mondhattam el Neked,
Bízom benne, Te érezted.

Bár tested feladta a harcot,
Szívünkben megőrizzük mosolygós arcod.
Szemeidnek tiszta fényét,
Vidám természeted lényét.

Mikor utószor dobbant szíved,
S örökre lecsukódott két szép szemed,
Megszólalt az ÉGI CSENGŐ,
Sajnos, menned kellett.

Bodros bárányfelhő,
Édes ANYAFÖLD – puha ágy.
Tiszta lelked Égbe,
Megfáradt tested, Földbe vágy.

Vigasztalj minket,
Kik itt maradtunk utánad!
Borítsd reánk óvón
Puha Angyalszárnyad!

 

 

Szabó Szonja vagyok, 1978.02.02-án születtem Tatán. Azóta is itt élem az életem, születésem óta súlyos mozgássérültként. Ezért minden fontos dolgot a számmal és a fejem mozgatásával végzek. Így az írást, rajzolást, festést és a számítógép kezelését is.

Az általános iskolai tanulmányaimat a Móra Ferenc Általános Iskolában végeztem. A rajzolás, festés hazai és nemzetközi sikereit is ennek az iskola tanárának, Rákász Mihály tanár úrnak köszönhetem. Ő szerezte számomra a Jászai Mari Színház Fantázia Műhelyét, és vele művésztanárát Sebestyén J. Andrást.

20 éve vagyok tagja a Szájjal és Lábbal Festők Nemzetközi Szervezetének. Számtalan kiállításom volt hazai és külföldi városokban. Képeimmel naptárakban és képeslapokon is találkozhatnak.

 

A festés mellett sportolok is. A boccia nevű labdajátékot játszom. Több érmes helyezésem is van. Ezek közül legbüszkébb a 2011-ben megszerzett Országos Bajnoki címemre vagyok.

Így a festészettel kapcsolatos alkotások, kiállítások, a nemzetközi találkozók, valamint a sporttal kapcsolatos versenyek nagyon változatossá teszik életemet.

 

Szilágyi Zoltán

 

 

1972-ben születtem Tatabányán. 1994-ben végeztem el a Győri Széchenyi István Műszaki Főiskola gépészmérnöki karát.

A fényképezés számomra egy gondolkodást és érzelmeket magával ragadó hobbi, melyet művészi szinten igyekszem végezni. Bár 10 éves korom óta fényképezek, komolyabban a főiskolás években kezdtem a fotózással foglalkozni. 2001-től aktív tagja vagyok a Kép-Szín-Tér Fotóművészeti Műhelynek, 2007. évtől mint az egyesület vezetője tevékenykedem. Sikereim talán legszebbike a 2004-es évben a Nemzetközi Vasutas Kulturális, Szabadidő és Intellektuális szövetségtől elnyert aranyérem. 

 

 

 

 

Egyéni kiállítások

2003.   Tatabánya Közművelődés Háza – Kék Kávéház Étterem

2005.   Győr, Arany János Művelődési Ház

2005.   Tata, Arany János Művelődési Ház

2007.   Sopron, Vas- és Villamosipari Szakképző és Gimnázium

Tatabánya, Tonett Kávéház – állandó kiállítás 

Publikáció 

2010.   Győri Műhely Kulturális Folyóirat Vonat különszáma (12 kép megjelenése) 

                                               Kiemelt díjazások 

FISAIC nemzetközi aranyérem 2004. (Nemzetközi Vasutas Kulturális, Szabadidő és Intellektuális szövetség) 

Fontosabb csoportos szereplések :

2001-2005. évente, Tatabánya, Közművelődés Háza, 2005-ben állandó kiállítás

2002-2011. évente, Tata Magyary Zoltán Művelődési Központ

2005. Érsekújvár

2007. Győr

2009., 2010. Budapest, 2010. Zsámbék

                                                                                        2010. Győr

Szereplés pályázati kiállításokon :

2004.   Nyíregyháza, Vasutas Művelődési Ház és Könyvtár – Vasutas fotópályázat

Ausztria, St. Urban, FISAIC Nemzetközi (vasutas) Fotófesztivál - aranyérem

Budapest, Újpalotai Szabadidő Központ – Újpalota fotópályázat

2005.   Vasutas Amatőr Fotósok Utazó Galériája - Győr, Nagykanizsa,     Békéscsaba, Debrecen, Budapest

2005., 2007., 2009., Tatabánya, Őszi Tárlat

2006. Szeged, Vasúttörténeti Alapítvány pályázata

2012.   Tatabánya, Puskin Művelődési Ház – gyermekfotó pályázat kiállítás (2. díj)

Tervek:

Vasút témában készülő új képanyag bemutatása egyéni kiállításon

Ősz témát bemutató egyéni kiállítás

 

Vénusz Szilvia

 

 

 

 

Az iskolánkat díszítő domborművek alkotói:

 

Brém Ferenc

1927 Úrkút  -  1988 Tatabánya

1927-ben született a Veszprém megyei Úrkúton. Édesapja bányász volt, így 1929-ben Tatabányára költöztek. Itt nőtt fel, végezte iskolai tanulmányait. 1947-től tagja a tatabányai Bányász Képzőművész-kör szobrász csoportjának. Felfedezik tehetségét, így Budapesten, a Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán tanul tovább.

  A főiskolán tanárai, Mikus Sándor és Beck András mesterségbeli tudássá formálják művészi munkáját. A már művész-tanár 1956-ban ismét Tatabányára kerül. 1958-tól tanít. Rajztanár. Ettől kezdve tanári és művészi tevékenységét együtt végzi. 25 éven át tanácstagként is szolgálja városát.

  Brém Ferenc és Tatabánya, bányászati tárgyú művészeti alkotásai valahogy összetartoztak: szervesen és szétválaszthatatlanul.

 

 

 Az 1960-as évektől önálló, valamint csoportos kiállításokon találkozhatunk alkotásaival, itthon és külföldön is. Művészi munkájáért számos elismerésben részesült. Terrakotta, kő, bronz és rézlemez munkák kerültek ki keze alól.

  1988-ban, 61 évesen tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála megakadályozta Őt a PRO URBE kitüntetés átvételében.

   Születésének 70. évfordulója alkalmából úrkúti szülőházának és tatabányai otthonának falán is márványtábla elhelyezésével és önálló emlékkiállítással tisztelegtek munkássága előtt.

 

 

Salló István

 

(Csíkzsögöd, 1932. március 3. – Tatabánya, 2003. szeptember 30.)

„Salló István vésője – a Hargita erdeit vágó – székelyek arcélét, alakját bontogatja jó izzel – az anyagszerűség mértéktartó alkalmazásával. E vidék emberének erőteljes, balladázó kedvét keresve hatol a fába – és egyéni izű világot teremt, ahol minden forma és minden vésőnyom népies tömörséggel adja vissza az alkotó elképzeléseit.” (Kovács Dénes)

Csíkzsögödön született, gyermekkora a világháború, a menekülések és a változások viharában telt el. Középiskolai tanulmányait a csíkszeredai gimnáziumban végezte, majd a Csíksomlyói Tanítóképzőben pedagógiai oklevelet szerzett.

1951–1959 között Gyimesközéplokon, Csíkszentimrén és Csíkdánfalván tanított. Fiatalon lett a Hargita megyei művelődési élet szervezője, majd 1959-től a Csík rajoni Művelődési Ház vezetője. A népi kultúra megmentésén fáradozó művészek és művészeti közösségek körében dolgozott. Szellemi mesterei az építész-író Kós Károly, a festő Nagy Imre, a szobrász Szervátiusz Jenő voltak.

1968–1978 között a Hargita Megye Népi Alkotások Házának volt igazgatója. Munkatársaival a kisebbségi sors engedte lehetőségek teljes kihasználásával küzdött a székely népi hagyományok feltárásán, közreadásán és megmentésén. Irányításával népi színjátszó csoportok, tánccsoportok, népi zenekarok, énekesek és szavalók tevékenykedtek. Az alkotó népművészek számára rendszeresen kiállításokat szervezett. Néprajzi kiadványok megjelentetését támogatta és szerkesztette. 1978-ban jelent meg a Kardalus Jánossal közösen összeállított album, a Kapuk és kerítések Hargita megyében, amely a hajdani Csíkszék és Udvarhelyszék fafaragó mesterségének és művészetének gazdag bemutatása.

Irodalmi munkásságában kisregények, elbeszélések, gyermekversek, mesék és népi színművek szerepelnek, ugyanakkor szakcikkei jelentek meg újságokban és művelődési folyóíratokban.

A Márton Áron Gimnázium himnusza, valamint a csíkszeredai jégkorongozók indulója a Hajrá fiúk! című hokihimnusz szövegének szerzője.

Kora ifjúságától minden szabadidéjét a szobrászatnak szentelte, a kezdeti nehézségekről így vall:

„Készségeim és vágyaim hiába vonzottak a művészi pályára, ez az erdélyi végeken elérhetetlennek tűnt. A gyimesi csángók tanítójaként viszont végtelen tere nyílt az önképzésnek, a minden szabadidőt kitöltő faragásnak.”

Első művészi sikere a katonaságához kapcsolódik. 1954-ben a katona-művészek országos pályázatán harmadik díjjal tüntették ki. Szabadiskolákban ismerkedett meg a szobrászattal. Mint fafaragó, témáit a székely nép életéből és balladavilágából merítette. Fa domborművein történelmi témák, irodalmi művek, népköltészeti emlékek elevenednek meg, amelyek általában keretbe foglalt aprólékos kidolgozottságú alkotások.

„Alakjaim, legyenek vesztett vagy győztes csaták, népballadák hősei, legyenek bár hétköznapi kenyérkereső apák, kenyérszelő asszonyok, neves vagy névtelen őseink, ők az emberélet világfájának gyökerei. Valamennyien e fa alatt élünk. Úgy érzem a sors bízta rám, hogy e gyökeret mindannyiunk gazdagodására vésőmmel bontogassam”.

1958-tól rendszeresen kiállító művész volt. Munkái több közös és egyéni tárlaton szerepeltek. Jelentős részük múzeumokba, művelődési házakba, iskolákba, könyvtárakba és magángyűjteménybe került.

1978-ban telepedett át Tatabányára. Művészetét Magyarországon elismerték, 1987-ben Csorna város díszpolgárává avatták. Több kiállításon is részt vett, számos domborművét, domborműsorozatát helyezték el közösségi épületek belső terein, illetve emlékoszlopát, kapuját állították fel köztéren.

 

Az Árpád-házi királyokról készült dombormű-sorozata a magyar múlt megismerése felé irányít. A 23 király képmását ábrázoló alkotást a tatabányai városháza dísztermében helyezték el.

2000-ben a millennium évében, a magyar keresztény királyság ezeréves évfordulójára készült el a Szent Koronát felajánló Szent Istvánt, és a gyermek Jézust karján tartó Máriát ábrázoló alkotása.

Salló István 2003. szeptember 30-án hunyt el Tatabányán. Életéről, munkásságáról készített portréfilmet Jánosi Antal rendező, Fába álmodott ezer évünk címmel.

 

 

---

 

Oldal: MEZŐS-MÓRÁS MŰVÉSZEK
MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA TATABÁNYA Tatabánya, Esztergomi út 6. - © 2008 - 2024 - morasuli.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat